Áfa bevallás - 2015 (1) - gyakoriság

Szigorodnak az áfabevallási szabályok is, így havi áfabevallási kötelezettsége lesz az újonnan alakult vállalkozásoknak.
Emellett bizonyos árbevételi szint felett megszüntetik az éves áfabevallás lehetőségét, helyette gyakoribb, negyedéves bevallást kell majd készíteni. Mindkét intézkedés célja, hogy már év közben ki lehessen szűrni a visszaéléseket. A gazdaság fehérítésével összhangban a jelenlegi 2 millióról 1 millió forintra csökkentik a tételes áfaadat-szolgáltatás összeghatárát. Utóbbit a láncolatos áfacsalások visszaszorításával indokolta a kabinet.
 
Az adóhatóságnak emellett lehetősége lesz, hogy megkeresésre adatot kapjon az internetes vásárlások forgalmi adatairól telekommunikációs cégektől.
 
Az eddigi negyedéves bevallási gyakoriság helyett havi áfa bevallási kötelezettséget ír elő az újonnan alakult vállalkozások számára, továbbá az 50 millió forint árbevételi szint felett megszűnik az éves áfa bevallás lehetősége, helyette gyakoribb, negyedéves bevallást kell adni.
 
Az Art-ban lévő módosítás alapján az újonnan áfa alá bejelentkező adóalanynak ezentúl az első évben havonként kell áfa-bevallást benyújtania. Cégátalakulás (átalakulás, egyesülés, szétválás) esetén a létrejövő új adózónak az átalakuló szervezet áfa-bevallási gyakorisága szerint kell áfa-bevallást beadnia. Ha több jogelőd szervezet volt az átalakulást megelőzően és azok eltérő bevallási gyakoriság alá estek, akkor a gyakoribb
bevallásra kötelezett jogelőd bevallási gyakoriságát kell az átalakulás után alapul venni.
 
A negyedéves áfa-bevallóknak ezentúl, ha a Közösségen belüli termékbeszerzések tekintetében lépik át az 50 ezer eurós értékhatárt, akkor is át kell váltaniuk havi gyakoriságú EU-s összesítő nyilatkozat beadására. Eddig csak a Közösségen belüli termékértékesítések esetén kellett figyelni ezt az értékhatárt és merült fel az áttérési kötelezettség.

Amennyiben adó témában tanácsra van szüksége, kérem írjon itt vagy hívjon a +36 1 486 18 00 callcenter-en keresztül.