Nemzetközi Innovációs Konferencia, Kiállítás és Ötletbörze

mernokkamara

bkik                                             VOSZ                                                evosz
 
A Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara, a Vállalkozók Országos Szövetsége és az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége 2016. november 22-23-án nagyszabású Nemzetközi Innovációs Konferenciát, Kiállítást és Ötletbörzét rendez.

A konferencia célja az innovációs törekvések segítése, a gazdaság további élénkítése, a nemzetközi együttműködés által a hatékonyság és a munkahelyek számának növelése, ezáltal a piaci versenyhelyzetben a hazai vállalkozások esélyének növelése. A rendezvény célja továbbá annak bemutatása, hogy az önkormányzatok, vállalkozások és a magyar lakosság egyik jövőbeli útja lehet az innováció eredményeinek alkalmazása.

A rendezvény résztvevői tájékoztatást kapnak az innovációs ötletek megvalósításának ösztönzőiről és korlátairól, a témához tartozó forrásokról, a hazai és a nemzetközi pályázati lehetőségekről.

A konferencián egy külön szekció keretében az elektrotechnikai és az energetikai területen kötelező mérnöki kamarai szakmai továbbképzést is tartunk.

Az országosan meghirdetett eseményre meghívást kapnak az innovációs ötletgazdák és befektetők, a kockázati alapok kezelői, tervező- és szakértő mérnökök, önkormányzati szakemberek, polgármesterek és képviselők, az innováció iránt érdeklődő vállalkozások, a nagykövetségek szakdiplomatái, hogy lehetőségük legyen a személyes kapcsolatok felvételére, bővítésére és a szakmai együttműködés lehetőségeinek megismerésére.

A konferencia részletes programját az alábbi linken találja: http://www.mknonprofitkft.hu/_data/kepzesek/527/program_527.docx

Az eseményre résztvevők, kiállítók és hirdetők jelentkezését is várjuk az alábbiak szerint:

Résztvevői regisztrációs link: http://www.mknonprofitkft.hu/_data/kepzesek/527/reglap_527.doc

Hirdetői regisztrációs link: http://www.mknonprofitkft.hu/_data/kepzesek/527/hiszny_527.doc

Kiállítói regisztrációs link: http://www.mknonprofitkft.hu/_data/kepzesek/527/kiszny_527.doc

1.) BPMK továbbképzési link: http://www.mknonprofitkft.hu/_data/kepzesek/527/jellap_527.doc