A jövő évi büdzsé az újraindítás költségvetése

Elfogadta az országgyűlés a következő évi költségvetést, amely az ideihez hasonlóan két pilléren nyugszik. Középpontban a koronavírus-járvány utáni gazdaság-újraindítási akcióterv áll, a helyreállítás fókuszában továbbra is a munkahelyteremtés, a gyermekes családok támogatása, az idős emberek védelme, valamint a magyar gazdaság szempontjából kiemelt ágazatok fejlesztése áll. Emellett jelentős szerepet kapnak a klímavédelmi célok és a digitalizáció.

A kormány 5,2 százalékos gazdasági növekedéssel, 3 százalékos inflációval, 5,9 százalékos GDP-arányos hiánycéllal, valamint a GDP 0,4 százalékát meghaladó biztonsági tartalékkal számol.

2022-ben az államháztartás központi alrendszerének kiadási főösszege 28 546,45 milliárd forint, bevételi főösszege 25 393,8 milliárd forint lesz. A hiányt 3 152,6 milliárd forintban állapították meg. Tartalékként 233 milliárd forint van a költségvetésben. Az államadósság-mutató a jövő év végére tervezett mértéke 79,3 százalék.


Két pilléren: fókuszban a munkahelyteremtés és a családtámogatás

A várakozások szerint 2022-ben 1,1 százalékkal bővülhet a foglalkoztatás, a nettó jövedelmek várhatóan 7,7 százalékkal emelkednek, a háztartások fogyasztása 4,8 százalékkal nőhet.

Hasonlóan az ideihez a jövő évi büdzsének is két pillére lesz. A gazdaság-újraindítási alapban 2022-ben 7300 milliárd forintot meghaladó összeg lesz, amely a jövő évi GDP 13 százaléka. Az egészségbiztosítási és járvány elleni védekezési alap meghaladja a 3600 milliárd forintot.

A költségvetés gazdaság-újraindítási fejezetében szerepel a többi között a tizenharmadik havi nyugdíj visszaépítésére biztosított 160 milliárd, illetve a nyugdíjprémiumra elkülönített 68 milliárd forint.

Ebben az alapban található a járó- és fekvőbeteg szakellátásban dolgozó orvosok, valamint az alapellátásban résztvevő orvosok és szakdolgozóik 2021-ben indult béremelésének fedezete, 458 milliárd forint.

A gazdaság-újraindítási alapból fedezik majd a Paks II. Zrt. 270 milliárd forintos tőkeemelését, vagy a Liget Budapest projekttel kapcsolatos kiadásokat 31 milliárd forintból. Itt szerepel a debreceni nemzeti oltóanyaggyár megvalósítására szánt 20 milliárd forintos kiadás is.

Álláskeresési ellátásokra 105 milliárd forint jut jövőre, a közfoglalkoztatásra, vagyis a Start-munkaprogramra 2022-ben 120 milliárd forintot fordítanak.

A 25 év alatti fiatalok január 1-jétől mentesülnek a személyi jövedelemadó (szja) megfizetése alól. Egyébként ebből az adónemből 2866 milliárd forint bevételt várnak jövőre.

A családokat, gyermekeket érintő intézkedések között szerepel, hogy az árvaellátás havi 24 250 forintos minimumösszege jövő évtől havi 50 ezer forintra emelkedik. Az emelés a már folyósított ellátásokra is vonatkozik, a büdzsében erre 38 milliárd forint van előirányozva.

A gyermekek otthongondozási díjának összege 2022-ben eléri a minimálbér összegét, az ápolási díj havi alapösszege pedig a 2021-es 41 335 forintról 43 405 forintra nő.

Az egészségbiztosítási és járvány elleni védekezési alapban az idei 139 milliárd forintról jelentős mértékben, mintegy 244 milliárd forintra emelkedik háziorvosi, háziorvosi ügyeleti ellátás támogatása, és szinte megduplázódik a fogászati ellátás finanszírozása, az idei 42 milliárdról 82 milliárd forintra.

Az alap bevételei között van a kiskereskedelmi adó, amelyből az idei 64 milliárd helyett jövőre 76 milliárdra számítanak, valamint a gépjárműadó, ami a 2021-es 87 milliárd forintról több mint 90 milliárd forintra nő.

A béreket terhelő munkáltatói adóterhek 2022. július 1-jétől 2 százalékponttal csökkennek. Az adminisztrációs terhek mérséklése érdekében kivezetik a szakképzési hozzájárulást. A szociális hozzájárulási adó kulcsa is csökken jövő év közepétől 0,5 százalékponttal, 15 százalékra.

Az önkormányzatok 2022-ben 873 milliárd forintból gazdálkodhatnak, a köznevelési célú humánszolgáltatás és működési támogatás normatív finanszírozása 314 milliárd forintra nő. Az átalakuló felsőoktatási rendszert mutatja, hogy az idei 59 milliárdról jövőre 177 milliárd lesz a nem állami felsőoktatási intézmények támogatása.

2022-ben 4169 milliárd forintban határozták meg a nyugdíjbiztosítási alap kiadásait, amely az ideitől több mint 250 milliárd forinttal magasabb.