Finomhangolás a szakképzésben

A megújult szakképzési és felnőttképzési rendszer még hatékonyabb működését célzó finomhangoláshoz nyújtotta be módosító javaslatait az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az Országgyűlés felé. Az új intézkedések a rugalmasabb, szélesebb körű feladatellátást segítik. A duális partnerek tanulónként akár havi 250 ezer forintos adókedvezményben részesülnek, és diákigazolványt kaphatnak a szakképző intézményben felnőttképzési jogviszony keretében szakmai oktatásban résztvevők is.

Már júliustól alkalmazható lesz

A szakképzés népszerűségének növekedése új lehetőségeket teremt a gazdasági szereplők számára is. A cégek már tanulóidejük alatt fokozatosan bevonhatják a diákokat a termelésbe, részt vállalhatnak az általuk alkalmazott technológiákat és a vállalati kultúrát ismerő munkavállalók képzésében. Az új rendszerben a duális partnerek jelentős mértékű, tanulónként akár havi 250 ezer forint összegű adókedvezményben részesülhetnek, ennek szabályozását is pontosítja a benyújtott törvényjavaslat. Amennyiben az országgyűlés elfogadja a törvényjavaslatokat, a módosítások egy része már júliustól, illetve az új tanévben már alkalmazhatóak lennének.

A gazdasági szereplőknek megéri részt vállalniuk a duális képzésben. Az új rendszer szerint a tanuló a vállalat munkavállalója, akit az elvégzett tanulmányai, munkája ellenértékeként a korábbi juttatásoknál lényegesen magasabb összegű – akár a mindenkori minimálbérrel megegyező, de legalább annak 60 százalékát kitevő mértékű – munkabér illet meg.

 

Diákigazolvány a felnőttképzésben

A munkáltatót ebben a körben szociális hozzájárulási adó, szakképzési hozzájárulási és személyi jövedelemadó fizetési kötelezettség nem terheli. A jövőben a szakképző intézményben felnőttképzési jogviszony keretében szakmai oktatásban részt vevő személy is jogosult lesz diákigazolványra.

A 2020-ban indult új rendszerben átlagosan 30 százalékkal nőtt az oktatók bére. Minden szakképzésben tanuló felmenő rendszerben általános ösztöndíjban, majd a tanulmányok előrehaladtával – ha duális oktatásban vesz részt – munkabérben részesül. A megújult szakképzés előnyeit egyre több gyerek és szülő ismeri fel: a nyolcadik után továbbtanulók közül a legtöbb diákot idén is technikumba vették fel.