1. Meg kell állapítani szükséges szakképzettséget, végzettséget

A Munka Törvénykönyve (Mt.), illetve a vonatkozó kormányrendelet kimondja, hogy a legalább középfokú iskolai végzettséget, illetve középfokú szakképzettséget igénylő munkakörben foglalkoztatott munkavállaló számára minimálbérként garantált bérminimum jár. A kötelezettség ráadásul akkor is érvényesül, ha a munkaköri feladatok egy részére vonatkozóan teljesül ez az előírás.

Első lépésben tehát azt kell tisztázni, hogy az adott munkakör milyen végzettséget igényel. A szakterületéhez kapcsolódóan képesítési követelményeket fogalmaz meg valamennyi szaktárca, így az EMMI, az NGM (GKM), vagy például az NFM is. Példa a 21/2010. NFGM-rendelet, az 5/1997. IKIM-rendelet, de az egyes foglalkozásokhoz kapcsolódóan számos egyéb jogszabály is képzési követelményeket határoz meg. A 12/2004. GKM-rendelet például a földgázellátásban közreműködő műszaki szakemberek egyes kategóriáira fogalmaz meg képesítési előírásokat, a személy- és a vagyonvédelem vonatkozásában pedig a 2005. évi CXXXIII. törvény tartalmaz ilyen előírásokat.

Ezen túlmenően képesítési követelményt fogalmazhat meg kollektív szerződés, a munkáltató szabályzata, illetve a munkáltató gyakorlata is. Első lépésben tehát azt kell megvizsgálni, hogy mely jogforrás írja elő a követelményt. Miután ez megtörtént, azt kell megvizsgálni, hogy az pontosan milyen szintnek felel meg.

2. Be kell sorolni a szükséges szakképzettségi szintet

Első lépésben tehát a szükséges képzettséget, szakképzettséget kell megállapítani, ami általában egyszerű, hiszen jogszabály határozza meg. Ez azonban a végzettség, szakképzettség besorolásáról nem minden esetben állapítható meg. A szint beazonosításánál egyrészt az Országos Képzési Jegyzékre (OKJ: 150/2012. kormányrendelet), a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvényre, valamint a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvényre lehet támaszkodni.

A legfontosabb az OKJ, mely az egyes szakképesítések és szakképesítés-ráépülések szintjeit határozza meg. Az OKJ magyarázata szerint a 34. szint (illetve felette) középfokú szakképesítésnek minősül, amely alapfokú iskolai végzettségre vagy a szakmai és vizsgakövetelményekben meghatározott bemeneti kompetenciákra épül, és jellemzően iskolai rendszerű szakképzésben szerezhető meg.

3. Az adott képzettséggel a munkavállalónak rendelkeznie is kell

Önmagában az a körülmény, hogy az adott munkakör középfokú végzettséget, szakképzettséget igényel, még nem teszi a munkavállalót jogosulttá az emelt minimálbérre. A garantált bérminimumra jogosultság ugyanis akkor állapítható meg, ha a szükséges középfokú iskolai végzettséggel, illetve középfokú szakképesítéssel ténylegesen rendelkezik a munkavállaló.

Ez az értelmezés áll ugyanis összhangban az Mt. 12. paragrafusának (1) bekezdésében megfogalmazott alapelvvel, mely szerint az egyenlő, illetve az egyenlő értékűként elismert munka díjazásánál az egyenlő bánásmód követelményét meg kell tartani, és a munka egyenlő értéke meghatározásának egyik kritériuma a szükséges szakképzettség (BH2012.47.).  Nem lehet tehát a munkavállalónak arra hivatkoznia, hogy pusztán az általa végzett munka súlya okán magasabb bérre jogosult, ha nincsen végzettsége, szakképzettsége.

4. Gyakorlati problémák

A három lépcsőfokon végigmenni elméletben egyszerű, a gyakorlatban azonban adódhatnak értelmezési problémák. Egyrészt mind a képesítési követelmények, mind pedig az OKJ-ban foglaltak folyamatosan változnak, nem nehéz az adott jogosultságot vagy annak hiányát így tévesen megállapítani. Másrészt az adott jogszabályok is tartalmaznak ellentmondásokat.

Például a nemzeti köznevelési törvény 9. paragrafusának (6) bekezdése középfokú végzettségnek minősíti a szakközépiskola, illetve a szakiskola elvégzését, amennyiben a tanuló sikeres komplex vizsgát tett. Érdemes tehát az egyes rendelkezéseket együtt olvasni és értelmezni, vagy a kérdéses esetekben javasolt a Nemzetgazdasági Minisztériumot megkeresni.