A név olyan, mint egy lobogó

Ha tudjuk az illetőnevét, egyúttal azzal is tisztában vagyunk, hogy valóságos, hús-vér emberrel állunk szemben, nem pedig valami elvont ellenséggel. A név által az illető egyedülálló, kivételes egyénné válik, akinek múltja van és jövője, ősei és lehetséges utódai, győzelmei és vereségei. Az ember a neve maga, büszke rá, élete során többször elismétli és azonosul vele. – írja Paulo Coelho

A bemutatkozás sokak számára feszengő érzést okoz. Akad, aki hamar túl akar esni rajta, ezért csak elhadarja, más túl halkan mondja a nevét. Újdonsült ismerősünk számára azonban még újdonság a nevünk és a személyünk. Így a bemutatkozásnak, az első benyomás kialakulása szempontjából is hatalmas jelentősége van.

Mire is figyeljünk egy bemutatkozás során?

  • Bemutatkozásra akkor van szükség, ha nincs harmadik személy, aki bemutasson bennünket. Legyünk türelmesek, nem kell azonnal bemutatkozni, hagyjunk egy kis időt közös ismerősünknek, munkatársunknak, hogy elláthassa a feladatát, és ő mutasson be bennünket – teljesen más a hatás.
  • Ha magunknak kell bemutatkoznunk, tegyük azt tolakodás vagy lerohanás minden látszata nélkül.
  • Ha már bemutattak bennünket, akkor – általában a kézfogás során - már nem kell megismételnünk a nevünket, nem kell – sőt, nem szabad - bemutatkoznunk ismét.
  • Figyeljünk a rangsorra, amit gyakran eltévesztenek:

o    Az „alárendelt”köszön előre és mutatkozik be elsőként,
o    a „fölérendelt” nyújtja először a kezét kézfogásra és ő jogosult felajánlani a tegeződést.

Vagyis a bemutatkozás szabályai szerint, az adott helyzetben „alárendelt” az, akinek először illik bemutatkoznia: a nő és férfi kapcsolatában a férfi; azonos neműek között a fiatalabb, üzleti, hivatali hierarchia esetén az alacsonyabb rangúnak illik előbb mondania a nevét.

Fontos azonban szem előtt tartani: mindig az érkezőnek illik előbb bemutatkoznia a már ott tartózkodónak, nemre, korra, rangra való tekintet nélkül.

  • Bemutatkozás során, mosolyogjunk és tartsuk a szemkontaktust.
  • A nevünket, jól érthetően, de minden cím, rang nélkül mondjuk és kerüljük a nevünk végén a „vagyok”, „hívnak” kifejezéseket. A mi kultúránkban még a doktori címet sem illik használni bemutatkozás során (más országokban ez másképp lehet), a „vagyok”, „hívnak” szavak pedig, inkább magukra híják fel a figyelmet és így elvész az újdonsült ismerős figyelme a keresztnévről, ami megnehezíti számára, hogy megjegyezze azt. 
  • A magánéletben sem helyénvaló, de az üzleti életben óriási hiba, ha valaki csak a keresztnevén mutatkozik be! A közvetlenségnek szánt gesztus számos nem vágyott gondolatot sugallhat az újdonsült ismerősnek, például, hogy a másik fél valójában nem tart igényt az ismeretségre. 
  • Nem mindig kezdődik egy ismeretség bemutatkozással, lehet, hogy egy rövid könnyed beszélgetés fordul át ismerkedésbe, például egy konferencia szünetében. Ám amennyiben korábban nem nyílt alkalmunk egy rövid beszélgetésre, a nevünkön túl, adjuk egy kevés információt is magunkról. 

Noha egy klasszikus üzleti bemutatkozás során a cégnevet és a pozíciót kell mondani, ez olykor hivalkodónak, máskor kevéssé informatívnak hathat. A helyzet ismeretében, jó döntés lehet ezért, ha inkább röviden azt mondjuk el közérthetően, hogy a cégünknek mi a profilja, illetve kinek, miben segít a szolgáltatásunk.

Beszéljünk ilyenkor magunkról, illetve a vállalkozásról is pozitívan, de ne kérkedve. Ez a pozitív attitűd beszélgetőtársunk gondolkodásmódjára, rólunk való gondolataira is hatással van.

 

A név olyan, mint egy lobogó, írja Hemingway.

Legyünk hát büszkék a nevünkre és mondjuk is így ki!

 

dr. Erdős Zsuzsanna

üzleti etikett tanácsadó

 

Amennyiben üzleti etikett témában konzultációra van szüksége, kérem írjon itt, vagy hívjon a +36 1486 1800 callcenter-en keresztül.

Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]