V. Vállalkozz Okosan székelyföldi középiskolás üzleti terv vetélkedő

2024. március 15 és május 12 között zajlott az ötödik VÁLLALKOZZ OKOSAN székelyföldi középiskolás  üzleti terv vetélkedő. 

A Székelyudvarhelyi Magánvállalkozók Szövetsége (SZMVSZ) és a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi  Kis Gergely Református Kollégium, kiemelt támogatóként és társszervezőként Székelyudvarhely  Önkormányzatával, idén ötödik alkalommal szervezte meg a „Vállalkozz Okosan” székelyföldi  középiskolás üzleti terv vetélkedőt, mely rendezvény idén is része volt a Tanügyminisztérium nemzeti  versenynaptárának. 

Az SZMVSZ, mint vállalkozói szervezett, a gazdasági vetélkedők sorában az üzleti tervek versenye  mellett elkötelezett, mert ez az a típusú program, amelyen keresztül a lexikális tudáson túl hangsúlyosan helyet kap, mérni és értékelni lehet a vállalkozói kompetenciákat, vállalkozói vénát. 


A több szakaszos vetélkedőre 34 csapat regisztrált Kovászna, Hargita és Maros megye 10  helységéből, 16 neves tanintézetéből.  


Az első, online szakasz során a zsűri a leadott pályamunkákat értékelte meghatározott szempontok  alapján; az így kialakult sorrend döntötte el, melyik 12 csapat jutott be a helyszíni megméretkezésre. 


A helyszíni programok május 11-én és 12-én zajlottak. Az első nap egy szakmai előadássorozattal  indult a székelyudvarhelyi Küküllő szálló konferenciatermében neves szakemberek bevonásával:  Nagy Tünde, dr. Székely Szilárd és Farkas Levente az üzleti modellek, a HR és a marketing  témakörökben tartottak értékes és tartalmas előadásokat – az így szerzett tudást online kitölthető  teszt követte, melyben nem csak a jó válaszok, hanem a reakcióidők is versenyeztek (a megszerzett  pontszámok a következő napi elődöntőn megszerezhető pontszámok részét képezték). 


Az elődöntő megméretkezései, megvédései vasárnap a BKG Református Kollégiumban zajlottak – az  előző esti tesztelésen elért pontszámokat leszámítva minden csapat nulláról indult, függetlenül az  első szakasz eredményeitől. A zsűri döntése alapján 4 csapat került a nagydöntőbe, melynek a helyi  polgármesteri hivatal Szent István terme adott helyet. A négy csapat a következő volt (ABC sorrendben):  

Astra Cinerum (Székelyudvarhely, Kós Károly Szakközépiskola),  

Business Ladies (Csíkdánfalva, Petőfi Sándor Szakközépiskola) ,  

Kockázati Katonák (Sepsiszentgyörgy, Mikes Kelemen Elméleti Líceum),  

Vodkáosz (Sepsiszentgyörgy, Mikes Kelemen Elméleti Líceum). 


A nyilvános döntőt a helyi Polgármesteri Hivatal Szent István termében Szász Lóránt, a Református  Kollégium vallás szakos tanára moderálta. Az ünnepélyes megnyitón Gálfi Árpád polgármester a  városunk középiskoláiban a gazdasági tárgyaknál tapasztalható magas szintű oktatást méltatta, Szász  Lóránt a Református Kollégium képviseletében pedig a fiatalok támogatásának fontosságát emelte  ki. 


A vetélkedő utolsó szakasza a nagydöntőbe jutott négy csapat bemutatójával, végül  eredményhirdetéssel zárult. A kialakult sorrend: 


I. hely: Astra Cinerum: Kovács Ádám és Zrinyi Attila (felkészítő tanár Vajda Csaba-Levente) II. hely: Kockázati Katonák: Klárik Balázs és Kilyén Tamás (felkészítő tanár Kelemen Izabella) III. hely: Vodkáosz: Deák Gyula Dávid és Molnár Klaudia (felkészítő tanár Kelemen Izabella) Különdíj: Business Ladies: Szabó Erika és Laczkó Adela-Mariana (felkészítő tanár Péter Zoltán) 


Gratulálunk a nyertes csapatok tagjainak, valamint felkészítő tanáraiknak! 


Az első helyezett csapat díja 1000 lej + 1-1 Vibe-fesztiváljegy (Farkas Levente / marketingiskola.ro  felajánlása) + 1500 lej különdíj (Geréb László / Matula Média Kft. felajánlása) volt. A második  helyezett csapat 800 lejbe, a harmadik 600 lejbe, míg a különdíjas csapat 400 lejbe részesült. 

A vetélkedő zsűrije:  

Burus Tibor, székelyudvarhelyi vállalkozó / az SZMVSZ alelnöke, a zsűri elnöke Fazakas László, székelyudvarhelyi ügyvéd és céges tanácsadó,  

Karácsony Zsolt, a sepsiszentgyörgyi Junior Business Club (JBC) vezetője,  

Lukács Lajos, székelyudvarhelyi vállalkozó,  

Szakács-Paál István, a székelyudvarhelyi Harghita Business Center (HBC) igazgatója,  Szathmáry Zsolt, a marosvásárhelyi St. Georgius Manager Club alelnöke, 

Victor Sibianu, Kovászna megyei szaktanfelügyelő. 

Tisztelettel köszönjük a zsűri tagjainak a munkáját! 

Köszönjük továbbá a szervező és segítő csapat: Nagy Kata, Kral Szidónia, Szilágyi Mónika, Lőrincz  Kinga, Tóth Magor, Szász Lóránt, Magyari Hunor, Dobos Levente és minden további önkéntes segítő önzetlen munkáját! 

Végül, de nem utolsó sorban köszönjük a támogatást a program támogatóinak: Székelyudvarhely Önkormányzata 

Melinda Impex cégcsoport 

Color Metal Kft 

Matula Media Kft. 

Communitas Alapítvány 

Dream Development Kft. 

Vállalkozók Korondért Egyesület 

Autopress Sighisoara Kft. 

Harghita Energy Kft. 

Marketingiskola.ro 

Profi Reklám Kft. 

Csíki Csipsz 

Hargita Business Center 

Gusto Pizza Service 

Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]