Irány a nemzetközi piac – egészségipari innovációs verseny vállalkozásoknak

Magyar kis- és középvállalkozások számára indul innovációs verseny az egészségipar területén, azzal a céllal, hogy a nemzetközi piacon is érvényesülhessenek.

Egészségipari innovációs verseny veszi kezdetét hazai kis- és középvállalkozások számára. A cél az, hogy megmutathassák magukat a nemzetközi piacon is.

A megmérettetést az EIT Health InnoStars hirdette meg, melynek az Európai Unió a társalapítója – emellett pedig a 2013-as alapítású iLex High-Tech Zrt. startup-csoport üzemeltette Kármán Tódor Innovációs Piactér és Ügynökség – tudatta a hellosajto.hu. A verseny támogatója Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK).


Irány a nemzetközi piac – egészségipari innovációs verseny vállalkozásoknak
Irány a nemzetközi piac – egészségipari innovációs verseny vállalkozásoknak

S hogy miről is szól valójában? Azzal a céllal szervezik meg, hogy a magyar vállalkozások bemutatkozhassanak a nemzetközi piacon kutatás-fejlesztési és információs tevékenységükkel.

Három témakörben indul a verseny: gyógyítási, diagnosztikai és megelőzési egészségügyi innovációk;a fenntartható egészségügyi rendszerre vonatkozó innovációk (például az energia-menedzsment), valamint a versenyképes egészségügyi ipart támogató innovációk (ilyen az egészségügyi marketing is) – írta a hellosajto.hu.

A verseny lehetőséget nyújt arra is, hogy a startup vállalkozások felfedezhessenek új kutatási-fejlesztési területeket, fejleszthessék a vállalkozásukat és nemzetközi kapcsolatrendszert építhessenek – jegyezte meg Fürjes Balázs, az EIT Health InnoStars vezérigazgatója.

Azok, akik a legjobban szerepelnek a megmérettetésen, bemutatkozhatnak Európa nagyvállalatai előtt, sőt elindulhatnak akár uniós konzorciális pályázatokon is. A jelentkezéseket december 15-ig lehet leadni az ilex-innostars.eu honlapon – tudatta a hellosajto.hu.

Fotó: eithealth.eu


L.A.