KMVNF - virtuális konferenciát tartott 2021.03.18.

 

A rendezvény kezdetén Czomba Csaba

KMVNF elnök köszöntötte a résztvevőket.

Első előadóként dr. Pinczés Olga a CED (Közép-európai Gazdaságfejlesztés Hálózat Nonprofit Kft.) exportfejlesztési divízióvezetője mutatta be a Kft tevékenységét, szolgáltatásait és 2021. évi programját. A szolgáltatások közül kiemelte a CEDUKÁCIÓ és HULEX programokat www.ced.hu

A vállalkozó panelben 5 vállalkozás mutatta be tevékenységét, Covid túlélési stratégiáját, gondjait sikereit.

Vass Szilveszter – Vajdaság

Cége munkavédelemmel és tűzvédelemmel foglalkozik. Sok vállalkozással kerülnek kapcsolatba munkájuk során, ismerik a gondjaikat. Az ipar egyenlőre jól teljesít, saját cégének folyamatosan van munkája.

Bucsella Enikő – Kárpátalja

Dísznövény kertészetük és virág boltjuk van, falugazdászként is tevékenykedik. 2020-ban még jók voltak az értékesítési számok, de 2021-ben úgy tűnik kezdenek az emberek kifogyni a tartalékaikból.

Kiss Gabriella – Kárpátalja

Néhány éve nyitottak cukrászdát egy nagyjából 3.00 fős településen. A koronavírus első hulláma alatti leállás során építettek egy teraszt és játszóteret, hogy programot is tudjanak kínálni a vendégeknek. Ez tette lehetővé a további rentábilis működést. Következő lépésként bevezették az online rendelést, amely lassan nyer teret a felhasználók (vendégek) nehézkessége miatt.

Papp Vargha Katalin – Felvidék

Csokoládé manufaktúrája van. Kezdetben csak helyben árult, később bevezette az internetes rendelést. Ennek köszönhetően a kereslet a világjárvány alatt is folyamatos.

Márkos Tibor – Szatmárnémeti

Cége ipari automatizálással foglalkoznak, jól megy az üzlet, mert az ipar jól működik. Sok hasznos tanáccsal is ellátta a résztvevőket: folyamatos tréning a vezetők és dolgozók részére, felhívta a figyelmet a marketing fontosságára.

A vállalkozói panelt követően Czomba Csaba elnök bemutatta a KMVNF 2021 évi munkatervét.




• Cz.Cs.:
   o Gazdasági Fórum a VN-en délelőtt, a kárpát-medencei vállalkozás-fejlesztés
   o Év Vállakozója kitűntetések – még nem döntött az Elnökség!
• Székelyudvarhely áll rendelkezésre egy személyes részvételű rendezvényre októberben – csatlakoznánk egy rendezvényhez ott
• idén októberben 10 éves a Csiki Vállalkozók Egyesülete – ők is terveznek rendezvényt Udvarhelyen
• minden évben legyen egy KMVNF születésnap minden évben, amikor rendezvényt csinálunk! → dec.6.?!
• online szakmai rendezvényt próbáljunk létrehozni!
• közös pályázaton is gondolkodjunk, ehhez 3 ország résztvevői (cégek, egyetemek) már elég → k+f, innováció, környezetvédelem… területén
• Hannauer Anna:
   o listát kér a kül. szervezetek textil- és ruhaipari tagjairól, üzleti kapcsolattartáshoz → pl. munka kihelyezés, bérmunka → reakció: erre van igény és
      lehetőség! → Cz.Cs.: www.vallalkozo.info lenne erre megfelelő platform!
   o április 26-30.: lesz egy online B2B rendezvény! Már most van vagy 200 jelentkező! → 3 nap, félórás tárgyalások, kiváló tapasztalat, gyakorlat!
• www.ittesmost.hu → érdemes erre rákattintani, több, mint 500 cég van fent!
• Czékmánné: „Muzsikál az erdő” rendezvény lesz idén is! Egy része Szlovákiában, egy része Mo-on zajlik; 9 napos rendezvénysorozat, ebből 1 nap
   Salgótarjánban; Ágnes segít mindenben (szállás, program stb.) → ezen is be lehet mutatkozni!
• Szabó Zoltán Kázmérnak és cégének, az MCOnet-nek köszönjük a vallalkozo.info fejlesztését és karbantartását, amit támogatásként, ingyenesen vállalt!