Öntöde piaci résben

A profit és a nagy szériaszám kéz a kézben járnak, így bizonyára nem véletlen, hogy a nagyobb ipari szereplők ezen elv mentén építkeznek. A picaon azonban tartósan jelen vannak speciális, olyan kisebb darabszám igényű feladatok is, amikre a nagyok nem szívesen vállalkoznak, egy-egy iparát mesteri fokon űző műhely tevékenységét viszont tartósan stabilizálhatják. Az 1966 óta folyamatosan működő horgosi Samu Öntöde, aminek tulajdonosa, Samu Tibor nemrégiben elnyerte az Év Vállalkozója címet, ebbe a kategóriába tartozik.

A Samu Öntöde legjelentősebb megrendelői körét szerbiai cégek alkotják, de dolgoznak Magyarországra is, van olasz partnerük, van angol partnerük, de félkész termékeik tovább feldolgozott formában a világ számos pontján megtalálhatók. Beszállítóként részt vesznek a Belgrád – Újvidék – Budapest vasútvonal építésében is: vasúti sínekhez készítenek biztonsági zárrendszert.

A fémipari társaság öntött vasat, alumíniumot sárgarezet és bronzot gyárt. Termékpalettáján mezőgazdasági gépalkatrészek, kályhákba való betétek, rostélyok mellett sporteszközök, edző súlyok, de üstök, bográcsok és utcabútorok is szerepelnek. Az öntöde tágabb környezetében számos olyan kisebb-nagyobb cég működik, amelyek fő profilja a pálinkafőző kazán gyártás, így kézenfekvő, hogy azok sárgarézből készülő belső részeit a Samu Öntöde csinálja, de készítenek sárgarézből dísztárgyakat: fokosokat és díszes juhászbot kampókat is. Bronzból leginkább gépalkatrészek, perselyek készülnek esztergapadokhoz, marógépekhez.

A céget Samu Tibor édesapja alapította a hatvanas évek közepén Bácsföldváron. Horgosra még az alapító költöztette a vállalkozást 1980-ban, ahol aztán 1996-ban átadta azt gépészmérnök végzettségű fiának, Samu Tibornak.

Most éves szinten száz tonna fémet csinálunk meg 12 emberrel. A nagy öntödékhez képest ez kis kapacitás, de pontosan azt a rést használjuk ki, ami a nagy öntödék profiljából kimarad. Ők csak a nagy sorozatokat tudják elvállalni, mi pedig kisebb mennyiségben, öt-hat-tíz darabot is legyártunk, sőt, egy darabos egyedi megrendelések teljesítésre is vállalkozunk. Nagyon sokféle módon igyekszünk az üzletfeleink hasznára lenni, sok esetben a puszta ötletük alapján is képesek vagyunk legyártani azt a terméket, amire szükségük van. Nem egy olyan megrendelőnk akad, aki, a levegőbe lerajzolja, hogy mit szeretne, és mi megcsináljuk. Ez büszkévé is tesz bennünket, hogy képesek vagyunk másnak az álmát megvalósítani, mert ezzel a mi álmunk is teljesül.

Az utcabútorok, kandeláberek, padokat, kerékpár tárolókat, térelválasztó díszoszlopok gyártását a legszebb hagyományai között tartja számon a cég.

A hatvanas éveibe lépett Samu Tibor már biztos lehet benne, hogy náluk a generációváltás sikeres lesz: Miskolcon gépészmérnöki mesterdiplomát szerzett Ákos fia ugyanis egy startup pályázat segítségével már elindította saját vállalkozását, ami egyelőre kizárólag színesfém öntéssel foglalkozik. Emellett az anyacégben is sok mindent együtt csinálnak, immár hat éve dolgoznak együtt. Az apa úgy tervezi, ha ő maga nyugdíjba megy, a két cég egyesül, és Samu Ákos keze alatt folytatja az immár három generációra visszamenő üzletet.

Sami Tibor öntöde

Samu Tibor az Év Vállalkozója díj birtokosa

Mint mondja, 30-35 évvel ezelőtt még volt öntőképzés, de már akkor sem tudtak túl sokat profitálni belőle.

A nagy öntödék az iskolában lecsaptak a fiatalokra, vagy ha mégis eljutottak hozzánk, akor rövid idő alatt elcsábították őket tőlünk. Ebbe belenyugodván mi már akkor rááltatunk arra, hogy saját magunk tanítjuk ki az embereket. Tehetségfüggő, de általában három évbe telik, mire az alapvető dolgokat elsajátítják, de akár több, akár kevesebb idő, mi vesszük a fáradságot, és betanítjuk őket. A csapatban többen vannak, akik 20-25 éve is ott dolgoznak, de én a törzsgárdát inkább fiatalnak mondanám. Vannak huszonéves srácok is, akik most kezdenek tanulni, és úgy nézem, hogy érdekli őket tetszik nekik.

A Samu Öntöde nemcsak a hagyományokat ápolja. Halad a korral is, és a legkülönfélébb marketing eszközök alkalmazásával igyekszik megdolgozni a piacot. Samu tibor azonban úgy tapasztalja, a legjobb reklám még mindig az elégedett kuncsaft, aki elmondja másoknak is, hogy megkapta, amit akart.

Mindent kipróbáltunk, bevetettünk már a hirdetéstől a direkt marketingig, de a tapasztalat azt mutatja, hogy a legjobb, amikor az egyik üzletfél a másiknak átadja a tapasztalatot, hogy ő járt nálunk, csináltunk neki valamit, meg van elégedve a termékkel. Az a meggyőződésünk, hogy ez működik a leghatékonyabban. Ez a fajta reklám azonban abszolut rugalmasságot igényel, hiszen mindig azt kell gyártani, amit éppen a piac igényel. Úgy is fogalmazhatunk, hogy termékpalettánkat az élet alakítja. Hosszú évek óta ápoljuk a kapcsolatot a Vállalkozók Országos Szövetségével/VOSZ/, és beléptünk a Kárpát-medencei Magyar Vállalkozói Szövetségek Nemzeti Fórumába/KMVNF/ is. Nagyon örültem, amikor megtudtam, hogy az Ipartestület jelölt engem az Év Vállalkozója díjra. Nagy megtiszteltetés.