Az egészségügyi szolgáltatás keretében használt éles vagy hegyes munkaeszközök által okozott sérülések célvizsgálatáról jelentés

Megjelent az NMH Munkavédelmi és Munkaügyi Igazgatóságának összefoglaló jelentése az egészségügyi szolgáltatás keretében használt éles vagy hegyes munkaeszközök által okozott sérülések és fertőzések kockázatával járó tevékenységek célvizsgálatáról, amely 2014. március 3-tól április 30-ig tartott. Most ebből a jelentésből emelek ki néhány fontos megállapítást.

Az egészségügy területén dolgozó munkavállalóknál nagy számban fordulnak elő tű vagy más éles vagy hegyes eszközök által okozott sérülések. E sérülések aggodalomra adnak okot, mivel a munkavállaló a sérülés során a vér útján terjedő betegségeknek több mint 20 fajtájával fertőződhet meg.

Az EMMI rendelet 4. § (1) bekezdése alapján az egészségügyi szolgáltatónak az éles vagy hegyes eszközök kiválasztásakor, ezt követően az EüM rendeletben előírt gyakorisággal értékelnie kell a munkavállalók egészségét és biztonságát érintő kockázatokat.

Az ellenőrzött munkáltatók 34%-a egyáltalán nem, 19%-a nem teljes körűen értékelte az éles vagy hegyes munkaeszközök használatából származó kockázatokat.

A nem teljes körű kockázatértékelésből gyakran még a legfontosabb tartalmi elemek is hiányoztak, pl. a dokumentum nem tartalmazta az EMMI rendelet hatálya alá tartozó éles vagy hegyes eszközök felsorolását. Ez a hiányosság a munkáltatók 29%-át érintette.

A vizsgált kockázatértékelési dokumentumok 22%-ában nem volt behatárolt, illetve meghatározott a kockázatnak kitett munkavállalók köre.

Az EüM rendelet szerinti biológiai kockázatbecslés elvégzése tekintetében is kedvezőtlenek voltak az ellenőrzési tapasztalatok, a munkáltatók 23%-a egyáltalán nem, 11%-a nem teljes körűen értékelte a biológiai kóroki tényezők expozíciójából származó kockázatokat.

Az EMMI rendelet 4. § (4) bekezdése előírja, hogy amennyiben a kockázatértékelés a munkavállaló biztonságát vagy egészségét veszélyeztető kockázat jelenlétét állapította meg, az egészségügyi szolgáltatónak meg kell küldenie a kockázatértékelést, valamint ezzel egyidejűleg a bejelentést a területileg munkavédelmi felügyelőségnek. Ezen kötelezettségét az ellenőrzött – EMMI rendelet hatálya alá tartozó – munkáltatók 75%-a nem teljesítette.

A munkáltatók a munkaköri alkalmasság orvosi vizsgálatairól általában megfelelően gondoskodtak, de ezen kötelezettséggel összefüggésben is előfordultak szabálytalanságok.

28 munkavállaló előzetes-, 30 fő érvényes időszakos munkaköri orvosi alkalmassági vélemény hiányában végezte tevékenységét.

Összesen 240 fő munkavállaló esetében (0,77%) nem történt meg - az éles vagy hegyes munkaeszközök által okozott sérülések és fertőzések kockázatával járó tevékenységek tekintetében - a foglalkoztatás feltételeként a szükséges védőoltások felajánlása.

A célvizsgálat során a munkavédelmi felügyelők intézkedtek a hiányosságok megszüntetésére, kisebb szabálytalanságok esetén figyelem felhívással éltek. Főleg az alapellátást biztosító szolgáltatóknál tapasztaltuk, hogy nem ismerik a munkájukat érintő munkavédelmi tárgyú jogi szabályozást, a munkavédelmi szaktevékenységet ellátó szolgáltatóik nem végeznek szakmailag megfelelő munkát. Az ellenőrzések során a kezdetben tapasztalható ellenállást oldotta, ha a felügyelőink tájékoztatással, a munkavédelmi szabályok ismertetésével, értelmezésével is segítették munkáltatókat.

Amennyiben munkabiztonság témában tanácsra van szüksége, kérem írjon itt vagy hívjon a +36 1 486 18 00 callcenter-en keresztül.

Előző cikkünket  "Munkabalesetek képekben – Traktor védőkeret nélkül címmel ajánlom olvasóim figyelmébe.

Kling Péter

 

Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]