A burnout szindrómától, ahogyan ezt a kiégett állapotot nevezik, egyre többen szenvednek. Elsősorban nők, s általában függetlenül attól, hogy milyen feladatokat látnak el. A kiégés olyan állapot, amely hosszú időn keresztül tartó stressz és túl nagy követelmény - irreálisan magasra helyezett mérce - hatására alakul ki.

Az érintetteket megfosztja belső erejüktől, motivációjuktól és teljesítőképességüktől. Legtöbb esetben olyan kívánság, cél húzódik meg hátterében, amelyet kétségbeesett erőfeszítés ellenére sem lehet elérni.

Tekintettel arra, hogy nem minden, keményen dolgozó ég ki, egyéb indoka is van a kimerültségnek, s ez általában az érintett személyiségében keresendő. Igazából azok a veszélyeztetettek, akik teljes odaadással vetik bele magukat egy dologba, s mindig a legjobbat akarják nyújtani. Aki sohasem mond „nemet”, hanem minden újabb elvárásnál élvezi azt az érzést, hogy szükség van rá, nagyon hamar a spirál lefelé tartó ágában találhatja magát.

A burn out-szindróma fázisai:

1. fázis: túlzásba vitt elkötelezettség

2. fázis: kedvetlenség, unottság

3. fázis: tartaléklángon létezés

4. fázis: apátia, kétségbeesés

Első fázis a túlzásba vitt elkötelezettség a „burn out” első állomása. Mindenkinek vannak olyan időszakai, amikor sokat kell teljesítenie, s ezért bárki érezheti úgy napokig, akár hetekig is, hogy kimerült. Ha ez a fáradtság egy kis nyugalommal, néhány napos szabadsággal vagy néhány órás pluszalvással kipihenhető, semmi köze a kiégéshez!

A kiégés második fázisában üti fel a fejét a kedvetlenség, az unottság. Olyan gondolatok fogalmazódnak meg, mint a „Megéri-e egyáltalán ez az egész?”, „Elismernek-e azért, amit teszek?” Ilyenkor már az érintettek nem lendületből, és nem örömmel végzik a dolgukat, sokkal inkább növekvő kedvetlenségük ellenére. Ezért növekszik a túlterheltség, tehát még több energiát kell befektetni.

A burn out szindrómások ilyenkor tipikusan a következő gondolatokkal próbálják megnyugtatni magukat: „Majd ha a mostani projektnek vége lesz…, Ha majd felgyógyultam az influenzából…, akkor végre minden jobb lesz!” Egyúttal meg is fogadják, ezentúl gyorsabbak, effektívebbek, rendszerezettebbek lesznek, s akkor biztosan minden olajozottabban megy majd. Saját igényeiket pedig - legyen szó alvásról, evésről, szünetekről - teljesen háttérbe szorítják, helyzetük komolyságát elbagatellizálják.

A harmadik fázis a megfeszített tempó a fogyatkozó energia mellett persze nem tarthat sokáig, s így az érintettek már csak takaréklángon tudnak létezni. Erejük egyre csökken. Munka közben folyton a nyaralásra vagy az idő előtti nyugdíjazásra gondolnak. Mivel legyengül az immunrendszerük, egyre gyakrabban megbetegszenek, gyomorpanaszaik támadnak, rendszeresen megfáznak, alvászavarral küszködnek. Ezért egyre ingerültebbé válnak a környezetükkel szemben. Kiabálnak a gyerekeikkel, a házastársukkal, és kollégáikkal is cinikusak.

A negyedik fázisban aztán már semmi sem megy. Az érintetteken apátia, kétségbeesés lesz úrrá. Nem ritka ilyenkor, hogy a kiégett emberek a plafonig tornyosuló tennivaló közepette lerogynak egyszerűen az íróasztal mellé és mereven bámulnak a levegőbe, s nem képesek már semmit sem tenni.

Jegyezze meg: annak, aki idáig eljut, mindenképpen szüksége van professzionális segítségre, orvosra vagy pszichológusra. De nem szükséges kivárni ezt az állapotot, hiszen a burn out nem az egyik pillanatról a másikra és nem hirtelen alakul ki. A probléma abban rejlik, hogy az érintettek a céljukat még akkor sem tudják feladni, módosítani, ha az már minden erejüket felemésztette. Kitartanak a kimerültségig. A burn out és az alkoholizmus között akár párhuzam is vonható: az érintett körül mindenki észleli a bajt, látja, hogy ez így nem mehet tovább, csak maga nem. Ha úgy érezzük, közel vagyunk már a kiégéshez, és ezért több nyugalmat szeretnénk, több lehetőség közül is választhatunk!

Íme néhány megszívlelendő dolog:

•          Teremtsünk távolságot magunk és a dolgok között! Fontos, hogy időnként kilépjünk életünk forgatagából -- és szemlélődjünk! Hol is a probléma? Mi terhel meg? Hol van esély a változtatásra?

•          Iktassunk be szüneteket! A szünetek, a pihenők hihetetlenül fontosak, mert lehetővé teszik, hogy kiszakadjunk a munkánkra vagy a családunkra vonatkozó fixáltságunkból. Ha nem lépünk ki néha a mókuskerékből, egyre gyengébbek leszünk. Tanuljunk meg valamilyen lazítótechnikát: például a jógát, az autogén tréninget vagy a progresszív izomlazítást!

•          Tervezzünk körültekintően! Először a kellemetlen dolgokat intézzük el, és mindennel csak egyszer foglalkozzunk! Készítsünk fontossági sorrendet, a lényeges, sürgető elintéznivalókat vegyük előre!

•          Végezzünk nagytakarítást határidőnaplónkban! Egyformán érvényes ez a szabadidőre és a munkahelyi elfoglaltságokra! Ha napközben is elég stressz ér bennünket, ne gerjesszünk magunk is további feszültségeket esténként és a hétvégén!

•          Kiváló „stresszféknek” bizonyul, ha hetente egyszer időt szánunk önmagunkra. Írjuk be a naptárunkba: „Az én időm”! És ekkor következetesen ne tegyünk semmit! Ne telefonáljunk, és ne nézzünk tv-t! Várjuk ki, hogy akkor és ott mihez támad kedvünk! Fürdéshez, alváshoz, zenehallgatáshoz? Eleinte elég lesz fél, később pedig egy óra.

•          Törjünk át az elszigeteltségen! Spóroljunk időnkkel és energiáinkkal minden lehetséges helyzetben, amikor azt jónak látjuk! Csak egy dologra ne sajnáljuk a ráfordítást: az emberi kapcsolatokra! Bátran beszéljünk barátainkkal arról, hogy életünkben túl sok a stressz! Ha egyszer kimondtuk, a helyzet máris veszít fenyegető mivoltából.

Soós István

szakpszichológus

Amennyiben stressz témában konzultációra van szüksége, kérem írjon itt vagy hívjon a +36 1486 1800 callcenter-en keresztül.