Hogy élhetjük túl a válságot, mi vár ránk, milyen segítségre számíthatunk?
Az Egyensúly Intézet, az ország vezető független agytrösztje a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségével (VOSZ), hazánk egyik legmeghatározóbb munkaadói érdekképviseletével az elkövetkező hónapokban konzultációsorozatot szervez vállalkozásvezetők számára 10 megyében. A konzultációk célja, hogy áttekintést nyújtson a jelenlegi makrogazdasági helyzetről a várható kilátásokról, veszélyekről, valamint a résztvevők megismerjék az Egyensúly Intézet, az állami és uniós támogatási források magyarországi rendszerével kapcsolatos szakmapolitikai javaslatait, illetve, hogy a cégvezetők, döntéshozók visszajelzései alapján olyan ajánlások készüljenek, melyek főként a mikro-, kis- és középvállalkozói szektor lehetőségeit növelik. A következő uniós ciklusban a gazdasági társaságok számára elérhető fejlesztési források nagyobb jelentőséggel bírnak, mint valaha, hiszen az elkövetkező 1-2 évben ezen összegek hozzájárulhatnak az energiaválsággal sikeresen megbirkózó vállalkozások eredményes működéséhez.
A VOSZ és az Egyensúly Intézet tisztelettel meghívja Önt a konzultációsorozat tatai rendezvényére.
Időpont: 2022. november 22. (kedd), 15-17 óráig
Helyszín: Pikantó Étterem – 2890 Tata, Tópart stny. 13.
Protokoll vendégek:
Zölde Mónika, a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási, Munkaügyi és Munkavédelmi Főosztályának vezetője
Vámosiné Illés Márta, Tata Város Önkormányzati kapcsolattartója
Program:
- Megnyitó (5 perc)
Pordán Zsigmond, a VOSZ Komárom-Esztergom Megyei Szervezetének elnöke
- Köszöntő:
Magyar Miklós, a Pikantó Étterem tulajdonosa (5 perc)
- A program és az előadók bemutatása (5 perc)
moderátor: Dr. Kozák Ákos, az Egyensúly Intézet üzleti kapcsolatokért felelős igazgatója
- Előadások:
Makrogazdasági helyzetelemzés, várható trendek bemutatása
Előadó: ifj. Becsey Zsolt, az Egyensúly Intézet vezető közgazdásza (20 perc)
Kincsek átka – Javaslatok az állami és uniós támogatási források magyarországi rendszerének hatékonyabbá tételéhez
Előadó: Filippov Gábor, az Egyensúly Intézet kutatási igazgatója (20 perc)
- Interaktív szakmai beszélgetés a résztvevőkkel (45 perc)
moderátor: Dr. Kozák Ákos, az Egyensúly Intézet üzleti kapcsolatokért felelős igazgatója
- Zárszó (5 perc)
Pordán Zsigmond, a VOSZ Komárom-Esztergom Megyei Szervezetének elnöke
A rendezvényen való részvétel ingyenes, de korlátozott számban tudjuk csak figyelembe venni a jelentkezéseket.
A regisztráció a jelentkezések sorrendjében történik. Részvételi szándékát a láblécben található RSVP elérhetőségek egyikén jelezni szíveskedjen!
Köszönjük megértését és együttműködését!
Megjelenésére feltétlenül számítunk!
Tisztelettel,
Eppel János s.k. Boros Tamás s.k. Pordán Zsigmond s.k.
Elnök Igazgató Elnök
VOSZ Egyensúly Intézet VOSZ Komárom-Esztergom Megyei Szervezete
RSVP: BusinessPlus Consulting Kft. – a programsorozat szervező partnere
Jaczenkó Gábor, senior PR & event manager; 0630/738-5959; gabor.jaczenko@businessplus.hu